Lélekpont - teljesség útján

A fokozott munkaterhelés, tartós stressz miatt nem csoda, hogy sokan tele vannak feszültséggel, és ezért képtelenek elaludni. Pedig a pihentető, regeneráló alvás hiányát mind az egészségünk, mind a bőrünk és a kinézetünk is megszenvedi.
Életünk harmadát alvással töltjük, az álmok világa mégis rejtelmes terület, amit kevéssé ismerünk.
Ahogy beköszönt az ősz, egyre többen határozzák el azt, hogy rendszeresen mozogni fognak. Azonban igen gyakori, hogy a kezdeti lelkesedés egy idő után alábbhagy, majd pár hét, esetleg hónap múlva a sportos életmód képe elszáll. Vajon hol a hiba? Miért lankad a motiváció?
A jelenleg kialakult helyzet alapjaiban változtatta meg életünk, az ehhez való alkalmazkodás pedig sokak számára nyugtalanságot és stresszt okoz. Megérkezett a jó idő, mégis legtöbben az otthonunkban éljük a mindennapokat szűk családi körben szeretteinktől és barátainktól elszigetelten. Ráadásul sokan otthonról dolgozunk, így a napok, valamint a munkával, tanulással, játékkal és kikapcsolódással eltöltött idő sokszor észrevétlenül összemosódik és új kihívások elé állít minket.
Az egészség alappillérein kell elgondolkoznunk, mint amilyen az alvás, tornázás és a stressz kezelése. A szeptember lehetőséget nyújt arra, hogy egy új életmódot alakítsunk ki, amelyik eljuttattja Önt az egészséghez vezető útra, az új „énjéhez“.
Nyugati világunkban a racionalitás főszerepet kap az életünkben, az intelligenciát a logikus gondolkodással azonosítjuk, és gyakran megmosolyogjuk azokat, akik a megérzésükre, belső hangjukra, intuíciójukra hagyatkoznak. A keleti tanítások ezzel szemben azt mondják, egy problémára ne kívül, hanem önmagunkban keressük a megoldást, azt vallják, a bölcsességet nem tudományos fokozatban mérik, s hangsúlyozzák: nem kell gondolkodni ahhoz, hogy tudatosak legyünk. A megfelelő légzés- és mozgásgyakorlatok végzésével megnyithatjuk bensőnket, s felébreszthetjük ősi, mélyen szunnyadó bölcsességünket.
A kristályok és ásványok nem csupán passzív információhordozók, hanem környezetükkel aktív szubatomi információcserét is folytatnak, vagyis rezgésükkel adatokat közölnek, illetve a környezetükből származó rezgések rájuk hatást gyakorolnak.
A párkapcsolat-kutatás már régóta a pszichológia egyik legnépszerűbb területévé vált. Vajon kutatható-e és tényleg meghatározható törvényszerűségek működtetik-e életünk legbonyolultabb, legszövevényesebb, legkiszámíthatatlanabb, legösztönösebb, legtöbb kihívást tartogató részét, melyet nevezzünk akár szerelemnek, akár párkapcsolatnak, mindenképpen izgalmas és kimeríthetetlen kutatási területnek bizonyul.
A vas jelenléte a szervezetben egészségünk szempontjából elengedhetetlen. A hemoglobin tartalmazza a legtöbb vasat, de a mioglobin képzéséhez is fontos.
„Tavasz van, tehát történik valami. Oly szemmel láthatóan történik: a föld arculata néhány nap alatt megváltozik, a fák feltűzik zöld gyertyáikat, a földek zölden és sárgán áradni kezdenek: mit gondolsz, az erő, mely ilyen felismerhetetlenül elváltoztatja a világot, áthatja a fákat, földeket, vizeket, nem hat át téged is, tested és lelked, nem alakít, nem öl és épít benned is valamit? Élj nagy figyelemmel tavasszal.” (Márai Sándor: Ég és Föld)