Lélekpont - teljesség útján

Milyen a spirituális beállítottságunk?

Az erdők mindig központi helyet foglaltak el a boszorkányok, természetfelettiben hívő, spirituális emberek körében, köszönhetően a misztikus kisugárzásának. Ezt hívta segítségül egy skót pszichológuscsoport, amikor összeállították az alábbi tesztet, amiből kiderül, hogy milyen a spirituális beállítottságunk, illetve milyen az életünk.
Milyen a spirituális beállítottságunk?

Skót pszichológusok találták ki a tesztet, ami hűen tükrözi azt, hogy milyen az életünk.

 

Az erdők mindig központi helyet foglaltak el a boszorkányok, természetfelettiben hívő, spirituális emberek körében, köszönhetően a misztikus kisugárzásának. Ezt hívta segítségül egy skót pszichológuscsoport, amikor összeállították az alábbi tesztet, amiből kiderül, hogy milyen a spirituális beállítottságunk, illetve milyen az életünk.

 

 

Nézzük meg jó alaposan a képen látható erdőket, majd a három közül válasszuk ki azt az egyet, amelyikben most szívesen sétálnánk, végül olvassuk el, hogy mit jelent ránk nézve a választásunk!

1. Realista: Az első erdő szerint realista embernek tartjuk magunkat, de valószínűleg nagyon meglepődnénk, ha megtudnánk, hogy mélyen belénk van kódolva a spiritualitás. A skót pszichológuscsoport úgy gondolta, hogy nekünk nem kell külön kérnünk az angyalok útmutatását, segítségét, mert a hitünk alapján mindent egyedül kell elintéznünk.

Ezen az elven kellene egy kicsit lazítanunk, hiszen a praktikusság és a hatékonyság kiválóan elfér amellett, hogy segítséget kérünk az Univerzumtól, ha elakadtunk, vagy nem találjuk a jobb válaszokat.

Nem kell hinnünk abban, hogy léteznek törpék, manók, hogy pirosról zöldre váltson a lámpa, hanem csak sóhajtsuk a levegőbe, hogy most tényleg nincs időnk várakozni. Az őrangyalunk tudni fogja, hogy biztonsággal odaérünk-e a célunkhoz, vagy jobb, ha kicsit várunk, mert ez kell ahhoz, hogy elkerüljünk egy nagyobb baleset, torlódást.

 

2. Jó úton jársz: A második erdő arra utal, hogy hajlandóak vagyunk meggyújtani egy gyertyát, ha szerelmet, egészséget, bőséget szeretnénk kérni az Univerzumtól. A skót pszichológuscsoport szerint az angyalok jókat mosolyognak, amikor világ fájdalommal a szívünkben kérjük őket, hogy segítsenek az apró-cseprő problémáink megoldásában.

Jó úton járunk, de fontos, hogy ne éljünk ezzel vissza, hanem tanuljunk és okosodjunk! Elsősorban meg kell tanulnunk köszönetet mondani az Univerzumnak, amiért törődik velünk, de azt is el kell sajátítanunk, hogy pontosan fogalmazzuk meg a gondolatainkat! Ha ezt megtesszük, akkor mindig mellettünk lesz a láthatatlan, spirituális segítség.

 

3. Spirituális: Ha az utolsó erdő mellett döntöttünk, akkor ideje elgondolkodnunk az eddig összegyűjtött tapasztalatainkon, hogy megoszthassuk azokat másokkal. A skót pszichológuscsoport szerint maximálisan spirituális emberek vagyunk. Ez akkor is igaz, ha meglepett a hír.

Ösztönösen használjuk azokat a módszereket, amelyekkel egyre közelebbi kapcsolatba kerülünk a minket segítő teremtményekkel. A lelkünk és a szívünk tiszta, ezért a barátaink, rokonaink igazán boldogok lehetnek mellettünk, hiszen őket is éri a belőlünk áradó nyugalom, erő.

Esetünkben mindegy, hogy mibe vágjuk bele a fejszénket, mert az angyalok vigyázzák a lépteinket, a kezünk alatt kivirágzanak a növények, meggyógyulnak az állatok, ezért, ha eddig nem tettük, akkor mostantól fordítsuk az energiánkat arra, hogy másoknak segítünk, mert halmozottan kapjuk majd vissza a nekik küldött erőt.

Forrás: noiportal.hu