A KREATIVITÁS KIVÁLTSÁGA

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, a rajzolás, a festés, az esztétikus módon történő vizuális kifejezés kevesek kiváltsága: a művészek, a zsenik, a tehetségek számára fenntartott magánklub, ahová nem egykönnyen kerül be a „normális” földi halandó. Hajlunk rá, hogy önmagunkról úgy vélekedjünk, egy művészi alkotással való kapcsolatba kerülésünk azt jelentette, s azt is fogja jelenteni, hogy csodálói, élvezői és titkon talán irigyei lehetünk az azt létrehozó nagybetűs Művésznek.

Készség, amire Te is képes vagy!

Betty Edwards, a rajztanítás forradalmi szépségű nézeteit valló professzora azt vallja, sőt mi több bizonyítja is: ez nem így van. Mindannyian művészek, valamennyien született tehetségek vagyunk, akik képesek rajzolni! Gondolatai izgalmakkal teli, kalandos utazásra invitálnak bennünket egy vadonatúj világba, ahol megtanulunk látni és érteni, ahol szélekkel, terekkel, viszonyokkal és színekkel kötünk életre szóló barátságot, ahol levetkőzzük előítéleteinket és tanult sémáinkat. Tesszük mindezt azért, hogy az önmagunkban gyökerező személyiségünket kifejező gondolkodásmód vadonatúj ruhájába öltözzünk, ceruzát és ecsetet ragadjunk, elinduljunk a racionalitás szilárdnak tűnő talajáról, hogy beléphessünk a kreativitás ténylegesen létező, s valóban mindannyiunk számára nyitva álló birodalmába.

A kettős agy problémája - Jobbra át!

Hosszú ideje tudjuk, agyunk két féltekéje nem egyforma módon működik, nem azonos módon fogadja be és dolgozza fel az információt. Agyunk baloldali része verbális, elemző, racionális, logikai és időbeli módon dolgozik, míg jobb féltekénk nonverbális, metaforikus, ösztönös és összefoglaló jellegű. Ha az igazi valóságot kívánjuk megpillantani, s a valódit lerajzolni, át kell váltanunk agyunk jobboldali részére, a villámcsapásszerű felismerések, a szubjektív, intuitív és független megfigyelések látásmódjára.

Nem a rajzolás a bonyolult. Hanem a látás!

Való igaz, mert ha valamit szeretnénk lerajzolni, túlságosan, akaratlanul is igazodunk az elvárásokhoz, a már előzetesen meglévő, megingathatatlannak tűnő, belénk nevelt dogmákhoz. Ha például egy előttünk álló széket kell ábrázolnunk, rajzolunk valamit, amiről tudjuk, megfelelő nagyságú ülőkéje kell legyen, lábai, támlája, mert így szék a szék, így kerek a világ… De nem azt a bizonyos széket jelenítjük meg, amelyet agyunk (nem pedig a szemünk!) egy tiszta, befolyásoktól mentes, intuitív tudatállapotban érzékel, nem azt a bútordarabot, melyet teljes mivoltában látunk, melynek jellegzetes vonalai, ívei, szögletei és arányai vannak, melyek saját nyelvükön szólítanak meg minket, s a mi számunkra közlik, hogy nem egy széket, hanem „a” széket látjuk. Ezért gyökeres, mentális tudatváltást kell végrehajtanunk, hogy a racionális akaratról a vizuális, észlelő gondolkodásmódra kapcsoljunk át, s merjünk és tudjunk másképpen látni. Ha a fenti székről készített, kétféle „üzemmódban” született rajzunkat összevetjük, a különbség megdöbbentő lesz: egész egyszerűen a kettő nem lesz ugyanaz! S ez így van jól…

Színpompás világ – pompás színek

Az elmúlt évszázadokkal ellentétben, amikor jóformán csupán néhány befolyásos tekintély birtokolta a színes eszközöket, manapság a szín már nem számít luxusnak: elárasztanak, körülvesznek bennünket a színek, valósággal úszkálunk a filmek, plakátok, újságok, villogó fények tengerében. De voltaképpen mire is jó a szín? A természetben mindig valamilyen meghatározott célt, vonzást, taszítást, álcázást, figyelmeztetést, általában véve a túlélést szolgálja. Vajon a mi számunkra mi a jelentése? Egyáltalán, mi a szín? Pusztán csak egy szubjektív tapasztalat, az agy normális reakciója egy adat értelmezésére, vagy több annál: lelki jelenség, mely eltérő színekre reagálva más és más érzelmet vált ki belőlünk?  A kérdést igen egyszerűen megválaszolhatjuk, elegendő, ha összevetjük ugyanazon rajzot fekete-fehér, illetve színes változatban – máris egyértelmű lesz számunkra az ábrázolás ránk gyakorolt hatásának, érzelmi töltetének különbsége. Ahhoz, hogy helyesen kezeljük a színek összefüggéseit, harmonikus egységet létrehozva alkalmazzuk azokat, tisztában kell lennünk egymáshoz való viszonyukkal. Ennek legegyszerűbb módja színkerék készítése, mely a sárga, a vörös és a kék színt, valamint másodlagos és harmadlagos szülötteiket, összesen 12 árnyalatot, az óra számlapjához hasonlóan tartalmazza. Az egymással szemben lévő színek a köztük lévő „ellentét” alapján egymás kiegészítői, az egymáshoz közel elhelyezkedők hasonló változatokat jelentenek – ezek az alapelvek tökéletes esztétikai feleletet nyújtanak a rajzolás folyamán felvetődő „színes” kérdéseinkre.

Rajzolás kreatív énünkkel – a szívünkben rejtegetett kincs

Mindannyian rendelkezünk azzal a kreatív tálentummal, hogy rajzban fejezzük ki önmagunkat. A jobb agyféltekés alkotással nem csupán a formák csodálatos nyelvén fogunk érteni, hanem életre hívjuk azt a képességünket, mely újszerű rendszerszemlélettel, friss kombinációs javaslatokkal és eredeti ötletekkel segítségünkre lesz a mindennapi nehézségek, problémák megoldásában, s így erősíti elménk tudatos működését és önbizalmunkat. A rajzolás felszabadítja és megcsillantja agyunk szinte végtelen potenciális erejét. „A rajzolás láthatóvá tesz” – ahogy Dürer mondta, „A szívedben rejtegetett kincs kreatív munkád által láthatóvá válik.” Ha hiszünk ebben a láthatóvá tevő hétköznapi varázslatban, megleljük a számunkra új perspektívákat nyitó kapunak a kulcsát, s tudni fogjuk, hogy tudunk rajzolni! Csak merjünk „jobban” látni! – Bartos Zsuzsanna