A GONDOLKODÓ EMBER ASZTALÁN…

Lélekpont - teljesség útján

A GONDOLKODÓ EMBER ASZTALÁN…

„A fizikai-materiális testen belül semmi sem történik „magától”, mert szervező elvre, információra van szüksége. Máskülönben a halott is élhetne a halála után, hiszen materiális szerkezetében semmi sem változott. Ha a beteg emberben egy folyamat nem úgy zajlik le, mint ahogyan azt megszoktuk, akkor ennek oka a programban történt változás. A program, illetve információ, pedig nem anyagi természetű, és azonos az asztráltesttel.”

„A fizikai-materiális testen belül semmi sem történik „magától”, mert szervező elvre, információra van szüksége. Máskülönben a halott is élhetne a halála után, hiszen materiális szerkezetében semmi sem változott. Ha a beteg emberben egy folyamat nem úgy zajlik le, mint ahogyan azt megszoktuk, akkor ennek oka a programban történt változás. A program, illetve információ, pedig nem anyagi természetű, és azonos az asztráltesttel.” - Rüdiger Dahlke

 

ÉLŐ LÉNYNEK ÉLŐ ÉTEL

Márpedig ha nem csak a fizikai testünkkel vagyunk azonosak, akkor ennek táplálása sem történhet mással, csak élő ételekkel! Sajnos a XX. században – a többek között hazánkban is - kialakult általános táplálkozási szokások semmilyen szinten nem vették figyelembe a fentieket, és teljesen eluralkodott a materiális szemlélet. Ennek következménye a folyamatosan kialakuló új betegségek megjelenése, amelyek hiánybetegségek és éppen a fenti tények teljes semmibevételének következménye. A mai intenzív mezőgazdaság következtében az élelmiszerek tápanyagtartalma és tápértéke a töredékére, átlagosan 10-20 %-ra esett vissza. A nagyobb hozam érdekében végrehajtott biotechnológiai változtatások okozta tápértékcsökkenést minőségi szinten ma már csak teljes értékű bio ételekkel, vagy táplálék kiegészítőkkel tudjuk ellensúlyozni.

 

ÉLVEZETKÖZPONTÚ TÁPLÁLÉK?

Általánossá vált a valóságos értékek nélküli, vegyi anyagokkal teli - élvezetközpontú táplálkozás, amelynek rendkívül negatívak a hatásai. A hálózati víz a benne található nagyszámú oldott szennyezőanyag, az előállítása és a fogyasztóhoz való eljuttatása következtében miatt „halottá” vált, így az elmúlt 20 év általános fogyasztói szokása lett az ásványvizek fogyasztása, az előbbi egészségkárosító hatásai miatt. Az „ipari” étrend miatt beállt savasodás, ami minden betegség elsődleges fizikai tényezője, tovább rontott az egészségügyi helyzeten.

 

HOZZUK RENDBE MAGUNKAT!

Az emberi szervezet táplálására a növényi eredetű táplálék a legalkalmasabb, elsősorban a természet által kínált nyers formában.

 

A GONDOLKODÓ EMBER ASZTALÁN

  •        gyümölcsök - az évszaknak és a földrajzi helynek megfelelő, friss, érett gyümölcs legyen a napi táplálékfelvételünk 12-15%-a;
  •        zöldségfélék és főzeléknövények - elsősorban nyersen, és csak utána párolva, főzve, sütve – a napi táplálékfelvételünk döntő része: 65-75%-a legyen;
  •        olajos magvak, csonthéjasok nyersen, só nélkül, valamint az ezekből hidegen sajtolt olajok, a napi táplálékfelvételünk 1-3%-a;
  •        gabona magvak, hőkezeléssel, vagy csíráztatással feltárt állapotban: napi 10-15%;
  •        hüvelyesek, hőkezeléssel, vagy csíráztatással feltárt állapotban heti 3-4 alkalommal;
  •        egyéb csíráztatott zöldség-, fű- és fűszerfélék, elsősorban a reggeli órákban;
  •        fűszernövények az ételek ízesítésre és gyógynövényként;
  •        Az emberi test víztartalma kb. 70 %, ezért felépítéséhez is célszerű hasonló víztartalmú természetes ételeket fogyasztani. A szervezet napi igénye: 2-3 liter folyadék. Ennek nagy részét célszerű                reggel és délelőtt lúgos, tisztított vagy forrásvízből és ezekből készült gyógynövényteákból kúraszerűen fedezni, azok egészségvédő és tisztító hatása miatt. – V.S.