Lélekpont - teljesség útján

Akkor most melyik? Egy nőnek természetesen a család! De mit tegyünk, ha úgy tapasztaljuk, hogy a munkánkban, a hivatásunkban rejlő intellektuális kihívás, az ott elért elismerés és siker személyiségünk, énképünk szempontjából oly mértékben meghatározó, hogy képtelenek vagyunk háttérbe szorítani. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy a gyerekek érdekében sokkal jobb volna legalább még egy évet otthon maradni, s délben frissen főtt, egészséges ebéddel várni a betoppanókat
A szülők sokszor jót akarnak, mégis néha kevésbé jót tesznek, részben szeretetből, részben az ismerethiány miatt. A családi miliőből kilépve mindezt az óvoda, az iskola, és az aktuális környezet szereplőivel alakuló viszonyok tovább módosítják. Ha a gyermek idővel nagyobb tudatosságra tesz szert, amelynek segítségével felülbírálja a szokásait, képes lehet azokon változtatni, de csak akkor, ha megvan benne a szándék. Ennek megvalósításához azonban szemléletváltás szükséges.
Túl sok a zavar a gluténnal kapcsolatban a fejekben, ezért egyszer s mindenkorra, tanulmányozzuk át együtt: mit tesz Veled a glutén? A gluténnal minden nap találkozol. Ő az, aki a gabonából kerül bele a szervezetedbe.

Tudod, mi készül például a búzából igaz? Liszt, kenyér, péksütemény, lisztes főzelékek, rántott hús, lángos, tészta….ugye, hogy ma már találkoztatok?
Az alternatív mozgásterápiák holisztikusan hatnak, azaz az egész embert kezelik, gyógyítják testi, energetikai és mentális szinten. Hatásmechanizmusuk alapján a meridián (energia-csatorna) rendszeren keresztül, illetve mikrorendszerek, zónák kezelésével működnek. Ezeknek a működési elveknek az alapján más megközelítéssel gyógyítják a mozgásszervi panaszoktól, fájdalmaktól szenvedő embereket, mint a nyugati típusú orvosláshoz tartozó módszerek, amelyek élettani alapok felől közelítik meg ugyanazokat a problémákat.

Nyugati világunkban a racionalitás főszerepet kap az életünkben, az intelligenciát a logikus gondolkodással azonosítjuk, és gyakran megmosolyogjuk azokat, akik a megérzésükre, belső hangjukra, intuíciójukra hagyatkoznak. A keleti tanítások ezzel szemben azt mondják, egy problémára ne kívül, hanem önmagunkban keressük a megoldást, azt vallják, a bölcsességet nem tudományos fokozatban mérik, s hangsúlyozzák: nem kell gondolkodni ahhoz, hogy tudatosak legyünk.
Amennyiben tényleg a beteget szeretnénk meggyógyítani, ez akkor lehet a legsikeresebb, ha az embert egészében, környezetével, körülményeivel együtt vesszük figyelembe a gyógyítás során. Ez a holisztikus szemlélet lényege.
– 10 SZEMPONT A TARTÓS SIKERHEZ:
SZEMLÉLETVÁLTÁS, ALTERNATÍVÁK, BEVITT ENERGIA...
Klasszikus női szerepeink – a feleség, az anyaság, a társ életélménye – életünk olyan őstípusai a hozzájuk kapcsolódó képekkel, tapasztalatokkal, tulajdonságjegyekkel, amelyek évszázadok távolából is közös női lelki mozgatóerővel bírnak.
”Naponta egy alma az orvost távol tartja.” – tartja a mondás, mely már sok-sok ezer éve találónak bizonyul. A mérsékelt égöv legnépszerűbb gyümölcse Nyugat Ázsiából, a Kaukázus hegyvidékeiről, a mai Törökország ázsiai területeiről, Anatóliából származik, és már akkor is igen népszerű táplálék volt. Erre utalnak az i.e. 6500-ból megmaradt, elszenesedett alma maradványok is.
A számmisztika az asztrológia kistestvére: mindkettő Naprendszerünk bolygóit használja. A számmisztikában számokkal helyettesítjük a bolygókat, és azok hatásait vizsgáljuk az ember életére. Tulajdonképpen az asztrológusok több ezer éves munkájának az eredményét könnyen érthető és könnyen kezelhető számokra lefordítva használjuk.