Jelenlegi hely

MIÉRT? – CSAK…!

Ezt a régi, kedélyborzoló párbeszédet mindenki ismeri. Többnyire férfi és nő között hangzik el, beláthatatlan idők óta, és inkább vezet parázs veszekedéshez vagy durcás hallgatáshoz, mint egymás megértéséhez, s a férfi és női álláspontok egymáshoz közelítéséhez.

Miért?

Az ok nagyon egyszerű. Közismert tény, hogy a férfiak és a nők eltérő módon gondolkodnak, mint ahogyan elvileg és hagyományosan a társadalomban betöltött szerepük is eltérő. A kétféle gondolkodásmódot mostanában leginkább jobb és bal agyféltekés gondolkodásnak szokás nevezni.

Mi, a fejlett nyugati országok lakói, a bal agyféltekés gondolkodásmódot jobban ismerjük, hiszen ebbe születtünk bele, erre neveltek és tanítottak minket odahaza és az iskolában (sokunkat ebbéli igyekezetükben még a balkezességről is átszoktatták a jobb kéz domináns használatára), sőt állítólag az érvényesülésünket is ez segíti elő. Tagadhatatlan. Ám hogy a gondolkodás ilyen mértékű „elférfiasodása” csakugyan és minden szempontból hasznos-e, az már igencsak vitatható. Tapasztaljuk ugyanis, hogy a bal agyféltekés, kauzális–racionális gondolkodásmód hová vezetett. Ma már rendkívül sok mindent tudunk, mégis egyre kevésbé értjük, hogy mi zajlik körülöttünk. A fergeteges fejlődésnek indult tudomány, és ígéretes szülöttje, a technika, hatalmas távlatokat nyit az emberiség előtt, és nagyban megkönnyíti, kényelmesebbé teszi az életét, ám az emberek mégis egyre zaklatottabbak, a kényelmi berendezéseik közepette egyre nagyobb időhiánnyal küzdenek, és a legmodernebb technológiák ellenére is olyan régi–új gondokba ütköznek, mint az éhínség és a gyógyíthatatlan betegségek egész sora.

Ma már mindenki nagyon okos, tapasztalt és egyre több a tanult ember is, a boldog és elégedett élethez szükséges bölcsesség azonban egyre ritkább kincs. Mindenki megtanul írni és olvasni, ugyanakkor terjed a megmagyarázhatatlan diszgráfia és diszlexia, továbbá megszületett a „funkcionális analfabetizmus” fogalma.

Mi, nők is tanultak, iskolázottak vagyunk, de legtöbbünkön hosszas és súlyos depresszió lesz úrrá szülés után, mert anyáink, nagyanyáink bölcsességétől valahogyan elszakadtunk. Aktívak vagyunk, több lábon állunk, ezerféle dologgal zsonglőrködünk egyszerre, mégis, mintha maga az élet, vagy legalábbis az a valami, ami az életben a legfontosabb volna, folyton kicsúszna a kezünk közül. Egyre-másra halmozzuk a tudást és az élményeket, de emésztési és alvászavarokkal küzdünk, mert a nyugodt befogadással és az alapos emésztéssel már gondjaink vannak. Munkabírásban, kitartásban, tudásban, ambícióban és elszántságban felvesszük a versenyt a férfiakkal, ha a karrierről van szó, de megrettenünk, amikor újszülöttünket először a karunkban tartjuk, és hónapokig vagy évekig egyébre sem kell gondot fordítanunk, mint az ő ellátására, nevelésére. Ennyire megváltoztak volna mára a nemi szerepekhez fűződő elvárások? Gyakori látvány a vékony, inas, sportos alkatú nő mintaképe, ugyanakkor a gömbölyded, puha, „nőies” formák mintha inkább a férfiakon tűnnének fel… Vajon ez így normális?

Csak

Erre a kérdésre „csak” óvatos választ adhatunk, hiszen a „normalitás” nemcsak a „normáknak megfelelőt” jelenti, hanem azt is, amit a többség képvisel és elfogad. Ma, amikor minden átalakulóban van, annyi azonban mégis tisztán látszik, hogy bizonyos normák nem írhatók felül egykönnyen. Nekünk, nőknek, tudnunk és vállalnunk kell, hogy közelebb állunk az érzelmeinkhez, mint a férfiak, és könnyebben döntünk az érzéseink, mint logikus észérvek alapján. Ha férfias erőfeszítéssel próbálunk helytállni, nagyon hamar összeütközésbe kerülünk önmagunkkal, egyfajta meghasonlott állapotba vagy határmezsgyére, ahol sem az egyik, sem a másik szerepkörben nem tudunk kiteljesedni, mert a belénk írt ösztönök és a társadalomban, ha mélyen is, de még mindig elevenen élő elvárások megakadályozzák. Mert a jobb agyfélteke irányította nőies gondolkodásmód befogadó és teljességközpontú, ösztönös és intuitív, passzív és lassabb, de ellenállhatatlanabb erővel munkáló, vagyis a fentebb vázolt férfias mintának éppen az ellenkezője. De fogalmazhatunk úgy is, hogy a kiegészítője. E kétféle szemléletmód egyesítése által lehet szert tenni arra a képességre, hogy az ember a világot végre egészében és részleteiben is lássa, és ekként találja meg a helyét benne. Az egymástól messzire szakadt, kétféle gondolkodásmód közé csak úgy verhetünk hidat, ha az értelem vezérel ugyan, de megtanuljuk felismerni a világ képekben, jelképekben és mintákban mindenütt megnyilvánuló teljességét, és ily módon kapcsolatot teremtünk a bal agyfélteke racionális és a jobb agyfélteke teljességre törekvő gondolkodásmódja között. - Makra Júlia