Jelenlegi hely

Környezettudatos Karácsony

Környezettudatos Karácsony

Karácsonyra készül mindenki. Mit és miből vegyünk szeretteinknek? Ebben a felfokozott és nagyon sokszor inkább üzleties, mint szeretetteljes várakozásban, készülődésben ritkán jut eszünkbe, hogy mibe is kerül ez nekünk valójában. Az ajándékokra szánt összeget számítgatjuk, de azt az árat, amit hosszú távon EZÉRT a fajta karácsonyért a környezetünk pusztulásával fizetünk, azt már nem szoktuk mérlegelni. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium érettségi utáni újságíróképzésében részt vevő hallgatók egy feladat keretében ezt megtették. Tegyék meg Önök is! Hogy még jó sok Karácsonya lehessen a Földnek.

 

Környezettudatos karácsony

Nem egyszerű téma, mert sok ember számára akár a karácsony szentségét is feszegetheti, sértheti. Pedig igenis oda kell figyelnünk karácsonykor is a természetre, talán még jobban, mint az év többi napján, mert ilyenkor az ünnep makulátlan hangulatának megőrzése miatt hajlamosak vagyunk szemet hunyni a környezetmegóvó intézkedések előtt.

 Törekedjünk arra is, hogy a díszek természetes és környezetbarát anyagokból készüljenek, akár saját kezűleg (jó hangulatot kölcsönöz a fának). Kerüljük a felesleges díszítéseket, különösen hajlamosak az égőkkel szanaszét díszíteni a házat, ablakokat, ajtókat, fákat. Nem hinném, hogy az energiapocsékoló égők bármennyit is emelnének az ünnepen. A karácsony legszebb dísze egy összetartó család és nem egy ajándékhalom egy agyonégőzött fa alatt, bár egymás megajándékozása is szerves része a karácsonynak.

Oda lehet figyelni arra is, hogy az ajándékokat újrahasznosított vagy többször is felhasználható anyagokba csomagoljuk. Eleve csak környezetbarát termékeket érdemes egymásnak ajándékozni, ami szerintem még inkább hangsúlyozza, hogy értékes a másik. Nem kell a családnak egész nap az ingerszegény karácsonyi televízióműsorok előtt lenniük. Tévézni lehet egész évben, érdemes inkább közös programokat szervezni, nem pedig otthon punnyadni egész nap kajahegyek között, feltekert fűtéssel és fényáradatban. Egy finom forralt bor, egy séta a hóesésben vagy egy közös korcsolyázás egyedivé varázsolja a karácsonyt, kiragadva a mára már elhasználódott sablonkarácsonyok közül.

Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a karácsonyfák kidobásánál is arra, hogy ne szanaszét heverjenek mindenfelé ezek a fák, amelyek pár hete még a lakás legszebb dísze voltak. Karácsony után sok a feleslegesnek tűnő szemét, de nem minden hulladék szemét. Egy jelentős részét újra lehet már házilag hasznosítani, a maradékot pedig szelektíven kell gyűjtenünk és az erre a célra kialakított szelektív hulladékgyűjtő pontokon elhelyezni. Minimális dolgok, amelyekre ha mindenki odafigyel és betartja, valóban szebbé varázsolja a karácsonyt, mert ezzel gyakorlatilag mindenki adott valamit mindenkinek.

A környezettudatos karácsony a boldog karácsony!

Kollár Zoltán

(Forrás: 365.reblog.hu)