Könyves - pont

Ruediger Dahlke-Rita Fasel: A lélek nyomai

Miért fordítanak az emberek annyi gondot a kozmetikára, a frizurájukra, a szakállukra, sőt még plasztikai műtétekre is? Azért, hogy ne olyannak lássák őket, amilyenek.

Miért fordítanak az emberek annyi gondot a kozmetikára, a frizurájukra, a szakállukra, sőt még plasztikai műtétekre is? Azért, hogy ne olyannak lássák őket, amilyenek. Szeretünk rejtőzködni, hisz ki akarná kiteríteni a lapjait? Ugyanakkor azonban nagyon is szívesen lesünk bele mások kártyáiba. Kezünk, lábunk, ujjaink formája és alakja sok mindent elárul rólunk. Aki kezét az asztalra teszi, és csupasz lábát megmutatja, a kendőzetlen tényeket tárja fel. Mindenestül megmutatkozik az előtt, aki a jelekből olvasni tud. A kéz a magatartásról, a láb a kiállásról vall. Az eredményes élet szempontjából az előbbi mindenképpen döntő, a boldogsághoz azonban az utóbbira is legalább akkora szükség van. Kezünk megmutatja, hogyan kezeljük magunk körül a világot. Lábunk elárulja, hányadán állunk önmagunkkal. Így vezet mindkettő lelkünk nyomára, feltárva jellemvonásainkat, életünk sorsformáló eseményeinek mintázatát, megvalósításra váró lehetőségeinket. A Magyarországon már elismert szaktekintélynek számító német orvos, pszichoterapeuta és természetgyógyász, Ruediger Dahlke és szerzőtársa, Rita Fasel az archetípusok és az elemek tanának alapján vezeti rá az olvasót, miképpen ismerheti fel lelki feladatait, és válthatja fel a gátló mintákat.

A könyről részletesebb információ itt található.