Lélekpont - teljesség útján

HAGYOMÁNY ÉS TÁPLÁLKOZÁS

Hagyományainkat többféleképpen értelmezhetjük. Vannak földrajzi és ünnepi hagyományaink, s ha táplálkozásunkban is illeszkedünk ezekhez, nem csak testi, de lelki egészségünkért is sokat tehetünk.

Hagyományainkat többféleképpen értelmezhetjük. Vannak földrajzi és ünnepi hagyományaink, s ha táplálkozásunkban is illeszkedünk ezekhez, nem csak testi, de lelki egészségünkért is sokat tehetünk.

Földrajzi és éghajlati hagyományaink
Minden éghajlatnak, földrajzi helynek megvannak a tradicionális növényei, ásványai és állatai, amelyek a helyi éghajlati- és talajviszonyokkal, valamint a helyben élő emberekkel is harmonizálnak. A szülőföldünkön termő, honos táplálékkal tudunk testileg és szellemileg legteljesebben létezni, feltéve, hogy azokat a maguk frissességében, természetességében fogyasztjuk el. Amennyiben a termelésben és fogyasztásban is a mértékletességet és a természetességet tartjuk a legfőbb szempontnak, akkor mindig azt fogyasztjuk, ami éppen éghajlati viszonyainkból következően a rendelkezésünkre áll.
Ez a természeti törvényszerűségből adódó rend mára azonban jelentősen felborult, mivel a földrészek cserélik az élelmiszereket, s ezeket így a legritkább esetben fogyasztjuk frissen, a maguk teljes gyógyerejében. Egészségvédő természetes gyógymódnak számít ma már az is, ha idénynövényeinkkel kúráljuk magunkat. Tavasszal a retekkel és az eperrel, télen a savanyú káposztával és a dióval, ősszel a szőlővel, majd az almával, míg nyáron a hűsítő és nagy víztartalmú dinnyével és uborkával.

Ünnepi hagyományok
Kultúrkörünk keresztény ünnepeit hosszabb böjti időszak előzi meg, amely az ünnepre való lelki felkészülést szolgálja. A tavaszi böjt tradíciója szorosan épül a természeti ünnepekre, majd a keleti meghaló és feltámadó istenek ünnepeire, amelyeken jelenleg a zsidó pészachot és a keresztény húsvétot is ünnepeljük.
A tavasz, már csak szimbolikájánál fogva is ősidők óta az újjászületés évszaka, amelynek létrejötte az áldozatot, a lemondást és a megtisztulást feltételezi mind testi, mind pedig lelki értelemben. Az ünnepeket megelőző böjti heteknek tradicionális életmódja és étrendje volt, ami a téli, tél végi természet és az ember viszonyával függött össze. A húsmentes, testet és lelket egyaránt megtisztító időszakok nem véletlenül kerültek arra az évszakra, amikor nem végzünk sok energiát igénylő nehéz fizikai munkát, és a rövidebb nappalok miatt a befelé figyelést is megengedhetjük magunknak. Korunk divatos tisztítókúrái is csak akkor igazán eredményesek, ha azokban a szándék nemcsak külsőségekhez, fogyáshoz és szépségápoláshoz, hanem belső tisztuláshoz, megújuláshoz is vezet. Tradicionális böjti ételeink: Savanyú leves, lencseleves, köményleves, aszalt szilvaleves, reszelt tésztaleves, édes káposzta, répa, halak, kásák, gyümölcsmártások, hagymamártás, kétszersült.
Gyógyító ételkombinációk
Ha a táplálkozásban is követjük a hagyományokat, akkor még a nehezebb és egészségre károsabb ételeket is olyan összetételben fogyaszthatjuk, ami közömbösíti egészségre ártalmas hatóanyagaikat. Ha a világvallások, különböző keleti és nyugati kultúrák táplálkozási tradícióit megvizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy azok egészségünk védelmét is szolgálják. Rendkívül logikus összetételben szerepelnek az ételek a különböző hagyományos étrendekben, ami a tápanyagok optimális felszívódását és a káros anyagoknak a szervezetből való legkönnyebb távozását biztosítja.

A húsvéti étrend tradicionális növénye az egész télen frissen szedhető és vadon is termő torma, amelyet már a Biblia is említ. Tudományos vizsgálatok igazolták, hogy a füstölt hús káros, toxikus, sejtoxidációt elősegítő anyagait ez az antibiotikus hatású növény közömbösíti. A karácsonyi hagyományos töltött káposzta sem véletlenül készül savanyú káposztából, ami a zsíranyagcserét és az emésztést nagymértékben megkönnyíti. A savanyú káposzta az egész tél, de különösen a böjti időszak egyik legkedvezőbb tápláléka. Magas C-vitamin-tartalma az immunrendszerre fejt ki jótékony hatást, emellett gazdag ásványi- és rostanyag, valamint a növények között ritkán előforduló B12-vitamin is található benne.

Ötven évvel ezelőtt a természetismerő parasztok még tudták, hogy húst hetente legfeljebb egyszer vagy kétszer ajánlott fogyasztani. Nehéz, zsíros húsokat, szalonnát és sonkát nem véletlenül ettek együtt hagymafélékkel, retekkel, paradicsommal és savanyú káposztával. Ha nem tudták is, talán ösztönösen érezték ezeknek a zsírégető, anyagcserét gyorsító és érelmeszesedést gátló zöldségeknek a gyógyhatásait.
A régi idők embere az ösztönein kívül a hagyományra, elei szokásaira és az őt körülvevő természet kincseire bízta magát a táplálkozásban is, ami minden földrészen a hosszú élet titka. A hagyomány és a természet biztonságot, lelki gazdagságot nyújt, ezzel együtt számos veszélytől, környezeti ártalomtól is megóv bennünket. Nem véletlenül, hiszen a hagyományok a minket körülvevő és éltető természettel kapcsolódnak össze.
A heti minimum egyszeri – hagyományosan pénteki – halfogyasztás is sajnos kiment a divatból, ami pedig még a múlt század első felében is élt Magyarországon. Nemcsak a Duna, a Tisza és a Balaton mellett fogyasztották, a halat áruló kocsik hetente járták a falvakat is. Ez a telítetlen zsírsavakban gazdag, különösen magas vérnyomás, szívbetegség esetén hasznos táplálék a híres magyar vadhússal és tradicionális birkahússal együtt feledésbe merült. Sok hazai biológus, antropológus és orvos vallja, hogy ha csak részben visszatérnénk eleink étkezési szokásaihoz, népbetegségeink jelentősen csökkennének. – SZ.M.